Agyhártyagyulladás Elleni Védőoltás Vélemények | Információk A Meningococcus Fertőzés Elleni Védőoltásról

August 9, 2022, 9:12 pm

"Nemcsak azért igénylik többen, mert az eddigi 2000 forint helyett immár ingyen kérhetik a jogosultak, ha járvány üti fel a fejét, s az erről szóló hírek megjelennek a médiában, az felkelti a szülők figyelmét. Akik a jogosultak korcsoportjába tartoznak, könnyebben rábeszélhetők az oltás beadatására. " Átmenetileg Szegeden sincs a Bexsero-ból Országosan hiánycikk van jelenleg a B típus elleni védőoltásból, a Bexsero nevű vakcinából – tudtuk meg Nagy Ildikótól. A Kálvint téri Pingvin patika vezetője elmondta, pénteken rendelte le az újabb készletet, mert sokan keresik az oltóanyagot. Az elmúlt évtized adatai azt mutatják, Csongrád megyében nincs ok pánikra, 2005 óta ugyanis mindössze 8 megbetegedést regisztráltak; 2013 és 2016 között pedig egyet sem. "A kétévesnél fiatalabbak a leginkább veszélyeztetettek, illetve akik szoros közösségekben élnek, például kollégiumokban, vagy közösséget váltanak mondjuk az egyetemen. A baktérium cseppfertőzéssel terjed, de közvetlenebb kontaktus szükséges hozzá, mint az influenzavírus terjedéséhez.

Agyhártyagyulladás: mit kell tudni a B típusú meningococcus elleni oltásról?

Egy kis statisztika Az a mondat tehát, hogy van egy olyan oltás, amit minden gyerek nek meg kell kapnia, azért pontatlan, mert itt nagyon sok minden ellen kellene oltani nagy általánosságban. Nem önt akarom kritizálni, sőt, a műsor készítőit sem, ám a pongyola fogalmazás sajnos elég gyakran pánikot és félreinformáltságot eredményez. Nézzük a tényeket. Az agyhártyagyulladás gyakorisága újszülött-csecsemőkorban a leggyakoribb, a statisztikai adatok szerint ezer gyerek ből egy lesz beteg, míg ötéves kor fölött ez az arány százezerből 2, 2-re változik. Tudom, hogy nagyon fontos a statisztika, de én valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ha az én gyerek em beteg, akkor az 100%, és ha nem, akkor is az, de az ellenkező oldalon. Mint minden betegségnél, ebben az esetben is természetesen a megelőzés a leghatékonyabb. Ennek egyik része a védő oltás olyan kórokozók ellen, amelyek ellen hazánkban is hozzáférhető oltóanyag. Amennyiben a fertőzés már megtörtént, a beteg életkilátásai azon múlnak, hogy milyen hamar kap megfelelő kórházi ellátást.

  • Lakossági tájékoztató – Agyhártyagyulladás elleni védőoltáshoz | Csongrád
  • Bory vár nyitvatartás 2020 film
  • Normalife orvosi vélemények
  • Agyhártyagyulladás elleni védőoltás vélemények? Be vagy ne?
  • Agyhartyagyulladas elleni védőoltás vélemények
  • Honnan ismerhető fel az agyhártyagyulladás?
  • Benzines fűnyíró obi n
  • Behajthatatlan követelések áfája: aki ezúttal is lemarad, az most már tényleg kimarad - Portfolio.hu

A vírusos agyhártyagyulladás elterjedtebb, évi 100 000 emberből 10, 9 beteggel. Hogyan terjed az agyhártyagyulladás? Az agyhártyagyulladást okozó kórokozók emberről- emberre terjednek, közvetlen fizikai kapcsolat, fertőzött testváladékok útján (pl. tüsszentés, köhögés) vagy fertőző váladékkal szennyezett tárgyak megérintése által (kilincsek, játékok…). A fertőzés leggyakrabban a légutakban kezdődik, majd a kórokozók a véráram útján jutnak a gerincvelőbe és az agyba. Ritkábban arcüreg- vagy fültőmirigy-gyulladás előzi meg az agyhártyagyulladást. A nem fertőzés okozta meningitis hátterében legtöbbször daganatos betegségek, a koponya fizikális sérülése és vénás droghasználat áll. Az agyhártyagyulladás típusai, tünetei és kezelése Vírusos agyhártyagyulladás Európában vírusmeningitist a kis RNS vírusok (picorna- és enterovírusok) okoznak leggyakrabban. Okozhatja még herpes simplex 1 és herpes simplex 2 vírus, tógavírus, a mumps és poliomyelitis vírusa. Az AIDS- meningitis gyakorisága növekszik.

Ausztria több tartományában állami támogatás jár a védőoltáshoz. Az Egyesült Királyságban a csecsemők az egyéb rutin csecsemőkori oltásokkal egyidőben kapják meg a Bexsero védőoltást. Szakmai vélemények alapján a vakcina Magyarországon is könnyedén beilleszthető a kötelező oltások sorába. Mint minden védőoltás, a gennyes agyhártyagyulladás elleni vakcina is kiválthat oltási reakciót vagy oltást követő nemkívánatos eseményt. Az egyik ilyen lehetséges reakció a két nap alatt elmúló lázas állapot, ez – a cikkben állítottakkal szemben – egyáltalán nem befolyásolja az életkorhoz kötött védőoltások beadásának rendjét. Ugyancsak téves és félrevezető az az állítás, miszerint "a B típusú meningococcus elleni vakcinák törzsspecifikusak, csak már kitört járványból azonosított törzs ellen nyújtanak megfelelő védelmet. " Ez az állítás az évtizedekkel ezelőtt kifejlesztett, ma már nem korszerű vakcinákra volt igaz. A GSK kiemelten fontosnak tartja a védőoltásokba vetett bizalom erősítését, a félrevezető állítások elleni fellépést, és továbbra is támogatja a kormányzat azon szándékát, hogy újabb védőoltásokkal bővítse a nemzeti védőoltási programot.